ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
Október 23-án, valamint november 1-én közönségszervezésünk és jegypénztárunk zárva tart!

Szigetvilág


2013. április 30.

HVG

Marton Éva

 

 

Nincs az a szónoklat, amivel oly sok elmondható a világról, mint a szerepekkel – vallja a Gábor Miklós-díjas Gálffi László.

 

– A vihar Prosperója az Örkény Színház előadásában nem tör pálcát. Ön pálcát törő alkat?

– Ha el lehetne dolgokat dönteni egyetlen pálcatöréssel... Nem olyan világban élünk. Nincs igazi tragédia, minden tragikomédia, nincsenek tiszta vonalak. Ez a rendezés, az én játékom is azt sugallja, az embereket nem lehet megváltoztatni. Bár Prospero is belát dolgokat, de kész ember, nem változik már.

 

– Mennyiben alakította az ön kiábrándultsága, olykor cinizmusa ezt a Prosperót?

– Csak reálisan látom a világot. Ami lejön, apró forgács, de teli vagyok élettel, optimizmussal. Az, ami látszik, védekezés. Prospero, ahogy én is, amint lehet, visszamenne a szigetére. Az én drámám, hogy színész lettem, sok ember vesz körül. Magányosabb hivatást szerettem volna. Nem adatott meg, hogy író vagy zenész legyek. Legjobban tanulás közben érzem magam, amikor kutatok, felfedezek. Amikor járom a világot.

 

– A kilencvenes években Rimbaud-estjein lázadó ifjú volt. Az is elmúlt?

– A lázadó kamaszt mára kinőttem. De fiatalon az ember dolga, hogy szétverje a világot. Három év alatt jött az Amadeus, az Equus, a Rimbaud-est. Tony Palmer Wagner-filmjében II. Lajos, majd a Hamlet. Nagyon hívtak külföldre, de nem mentem, nem tehettem meg. Bár a Vígszínházban főszerepeket kaptam, topon voltam, nem tehettem, amit szerettem volna. Nem csak a körülmények gátoltak – akkor csak disszidálni lehetett –, a saját korlátaim is. Valami akkor eltörött. Bár rengeteget játszottam, hullámvölgybe kerültem. Tíz évig, a kilencvenes évek elejéig tartott. A változást Ruszt Józseffel való találkozásom hozta. Sok izgalmas közös munkánk volt, ami új lendületet adott.

 

– A Ruszt által megmutatott szabadság vezette ahhoz, hogy felállt a Vígszínházból?

– Ruszt ahhoz kellett, hogy olyan szerepeket játszhassak, mint Ödipusz vagy Jago. Ő elhitette velem, hogy képes vagyok rá. A Vígszínházban máshová soroltak, soha nem kaphattam volna ilyen szerepeket, de rájöttem, sokkal több karaktert el tudok játszani. Ezért kellett eljönnöm.

 

– Ruszt Józsefnek köszönheti Gábor Miklós barátságát is?

– II. Edwardot játszottam Ruszt rendezésében. Gábor Miklós megnézte, és az előadás után megvárt. Azt mondta, ugyanúgy játszottam Edward szerepét, mint ő a IV.Henriket. Pedig nem láthattam, gyerek voltam akkor. Fantasztikus találkozás volt. Terveztünk közös munkát is, de már nem jött létre. Nagyon fáj. Meghatározó volt, ahogy gondolkodott, ezért fontos nekem a díj is.

 

– Prospero elvonulhatott a maga szigetére. Ön a szerepein, a zenén, a könyveken keresztül építi a szigetét?

– Nem vagyok harcos alkat, kell, hogy elvonulhassak a magam szigetére. De nem azért, mert gyáva vagyok, csak nincs rá más képességem. Sokszor jobban teszem, ha hallgatok, s a versekkel, a szerepekkel mondom el azt, ami fontos számomra, amit privát emberként nem tennék. Heinrich Mann Kék angyal című darabja, amit májusban mutatunk be, ilyen. Hátborzongató minden szava.

 

– Szerencsésen osztottak önre passzoló szerepeket, vagy addig formálja a karaktereket, amíg saját magát mutathatja meg általuk?

– A Vígszínházban évekig nem kaptam szerepet, hiába tartottak tehetségesnek, nem ment át. Várkonyi Zoltán azt mondta: „Nem tudod átütni a pauszpapírt!” Nem értettem, négy évig csak statisztáltam. Azután jött az Equus. Az a düh és szabadságvágy, amit visszatartott tőlem a sors, vagy talán saját magam, végre felszínre tört. De ehhez előbb magamat kellett felszabadítanom.

 

– Indulatos alkat, karakteresen, élesen véleményt formáló. A közélettől mégis távol tartja magát. Miért?

– A közéletben okosnak kell lenni. Engem az érzelmeim befolyásolnak, ilyenkor nem tudom kontrollálni magam. Félek, nevetségessé válnék. Most újra eljátszanám a Közjáték Vichyben előadásának Von Berg hercegét. Feláldozását, önfeláldozását. Sokkal többet el tudok mondani a szerepeimmel. Nincs az a szónoklat, ami felér ezekkel. Sokkal plasztikusabban tudom így kifejezni magam. A Rimbaud-estem csak éjszaka mehetett, tilalom volt, mert szabadságról, kábítószerről, szabad szerelemről beszéltem benne. Az adott idő teszi fontossá ezeket a szerepeket, az, hogy mikor játszom el.

 

– A közelmúltban két filmet is forgatott. A Fehér Istent Mundruczó Kornéllal, és Zomborácz Virág Utóélet című művét, amely apa-fiú kapcsolatról szól. Apaként magára ismer az egykori fiúban?

– Zomborácz Virág elsőfilmes alkotó, nagyon élveztem a forgatást. Ott lelkészt alakítok, aki halála után, szellemként próbálja rendbehozni labilis fia életét, aki megjárta már a pszichiátriát is. A felnőtté válásról szól a film. Talán ebben a küzdelemben magamra ismerhetek.

 

– A hiány, hogy nem lett író, zenész, képzőművész, tolta a színészet felé?

– Persze. De a színház pótolja. Kovalik Balázs Borisz Godunov-rendezésében alakítottam a címszereplőt. Szeretem a Puskin-művet, az operát is, ráadásul a kisérő zene Sosztakovics vonósnégyesei voltak, élő zenészekkel. Egyedülálló élmény volt a szöveg, a színpad, a zene és a látvány együttese. A Mundruczó-filmben ötvenfős zenekart vezényelek. Régi vágyam teljesült ezzel. A forgatás elején a zenészek még a kottát nézték, néhány óra múlva már engem, a karmestert. Boldoggá tett!