ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

A szervezés és a jegypénztár

május 1-jén napközben zárva tart.
A pénztár 18:30-kor nyit

és előadáskezdésig tart nyitva.

Halál és hatalom

 

 

interjú Máthé Zsolttal 

 

Egyre több színházi előadás készül a hatalom természetéről. Legutóbb az Örkény Színházban mutatták be Mrožek Tangó című darabját, melyben a család legifjabb tagja, Artúr igyekszik rendet teremteni otthonában. Diktatórikus módszerekkel kísérletezik, hogy megszüntesse a végtelenül elburjánzó liberális életformát. Az Artúrt játszó Máthé Zsolttal beszélgettünk a hatalomról, a rendről, a kicsi és nagy szerepekről.

 

-       Artúr nem egyedül harcol, mindig áll mellette valaki, akár meggyőződésből, akár érdekből, mégis egyik pillanatról a másikra képes lecserélni az addigi szövetségesét az addigi ellenségére. Ennyire könnyedén behelyettesíthető bárki bárkivel?

-       Ezt a közvetlen közelünkben is tapasztaljuk. Az a korszak, amiben most vagyunk, elvileg leváltott valamit, de most azt látjuk, hogy nem is igazán váltotta le. Ugyanúgy jön valaki, aki megmondja, hogy mi legyen. Fájóbb, ha a társadalom igényli a megmondó-embert, mert úgy gondolja, hogy nem tudja saját magát képviselni. Az előadás egy családon belül játszódik, talán egy ilyen kis közösségben nem helyettesíthető akárki akárkivel. De tény, hogy mostanában az emberek nagyon könnyen lemondanak egymásról: egy eszme vagy egy idea mentén, mint a tollat, szépen lefosztják magukról azokat, akik eddig körülöttük álltak, csak máshogyan gondolkodnak, vagy más az értékrendjük. Bajt csinálni, kikapcsolni egy gombot, vagy elsütni egy fegyvert, az könnyen megtörténik. De a következményekkel senki nem számol. Se rövid-, se hosszútávon.

 

-       Ismerted a darabot?

-       Nem, én nem nagyon olvasok darabokat, de azonnal szereztem egy példányt, amikor kiderült, hogy ezt fogom játszani. Érdekelt, hogy mi lesz az első főszerepem. Amikor tavaly a rendezővel, Bagossy Lászlóval beszélgettem, említette, hogy idén talán a Tangót fogja rendezni nálunk, de azt mondta, hogy nem leszek benne. Ezért igazán meglepett, amikor közölték, hogy én leszek Artúr. Amúgy keveset olvasok. Részint kevés időm van rá, részint, ha megtehetem, hogy leülök olvasni, akkor a Gyűrűk urát veszem elő. Az a drogom. Újra és újra.

 

-       Molnár Gál Péter írta rólad (http://www.youtube.com/watch?v=d_RJQ05KKJM): „Harmadrangú szerepekben elsőrangú”, és föltette azt a költői kérdést is, hogy vajon milyen lenne, ha igazi szerepet kapnál, „lassan megérik erre a helyzet, hiszen nemsokára már nyugdíjas lesz”. Valóban most a Tangót érzed első főszerepednek?

-       Abszolút főszerepnek igen. Voltak már nagyobb lélegzetű szerepeim, a Piszkavasban, vagy a Kasimir és Karolinében. Az Arturo Uiban az egyik gengsztert pedig azért éreztem jelentősnek, mert lehetővé tett egy állampolgári jelenlétet. Az indulataimat, a világról alkotott képemet, a gondolataimat bele tudtam szőni. Beszélhettem én is. Nagyon jól eső munka volt.

 

-       Most a Tangóban is tudsz beszélni, nem?

-       Ez nehéz. Ugyanis a második felvonásban egyszer csak szépen föláll az asztalra, és elmondja, hogy itt egyszemélyi hatalom lesz, és mindenki neki fog engedelmeskedni… Egyrészt én ennek abszolút az ellenkezőjét gondolom és érzem. Másrészt viszont Artúr pontosan ugyanolyan fiú, mint én. Ugyanolyan végletesen reagál, ahogyan én is hajlamos vagyok, ugyanolyan türelmetlen, és ugyanúgy félreérti a nőkkel való viszonyát, vitáját, összecsapását, ahogyan én hosszú évekig félreértettem. Tényleg, mintha engem írtak volna meg. Még az is stimmel benne, hogy rend után vágyakozik. Én egy „bohém” szakmát választottam, de nagyon idegesít, amikor nincs rend. Akár a fejekben, akár praktikusan, materiálisan. Nagyon kétségbe tudok esni, nagyon be tudok dühödni, igazságtalanságba tudom kergetni magam. És jót akarok. Mindig csak jót. (Nem, ez nem igaz, mert előfordul, hogy bosszút is akarok állni.) Artúr az első felvonásban csak annyit akar, hogy abban a lakásnak egyáltalán nem kinéző kuplerájban az emberek szedjék már össze magukat, és éljenek normálisan. A második felvonás problémásabb. Megjelenik tök részegen, és azt mondja, hogy amit eddig csinált, az hülyeség, nem működik. Hogy az egyetlen megoldás a halál és a hatalom.

 

-       Az első felvonásban is egy diktatúrát akar kiépíteni, bár ott még gondot fordít az egyén felelősségére.

-       Igen, a nagybácsi ki is mondja a második rész elején, mielőtt Artúr visszatérne: lehet véleményetek, ha megegyezik a miénkkel. Nem foglalkoztam mélyrehatóan azzal, hogy egyes pillanatokban hatalomtechnikailag éppen hol tart. Megpróbáltam nem azon gondolkodni, hogy hogyan kellene gesztikulálnom, beszélnem, néznem, ha az lenne a dolgom, hogy a világ ura legyek. Nem kell konkrétan belebújni egy ilyen figura bőrébe, nem kell az ismert nevek valamelyikét ráaggatni. Szerencsére a rendező sem akart sztereotípiákat követni, nem szerettük volna, hogy a nézők bármilyen valós személyre asszociáljanak. Amikor csinálunk egy színházi előadást, akkor más szempontok a fontosak, nem annyira a történelmi hűség, vagy adott esetben egy létező történelmi alak valós ábrázolása, de át lehet vinni tanulságokat, megfejtéseket, amik még jobban tudnak működtetni egy párbeszédet.

 

-       Nem ijedtél meg a feladattól? Mert általában az szokott történni, hogy ha egy színész sok kis szerep után megkap egy főszerepet, akkor rágörcsöl, hogy csak azért is megmutatja…

-       Számomra az átlagnál nagyobb és nehezebb munka volt. Elvégeztem vele a dolgom, minden nap próbáltam, lépésről lépésre haladtunk, úgyhogy nem okozott gondot. Anélkül, hogy van-e ebben rutinom vagy nincs, úgy álltam neki, hogy nem kell tőle félni, nem kell túlmisztifikálni, ködöt szurkálni, de minden következő lépcsőre föl kell lépni. Nem voltam magammal türelmetlen, és nem is gondolkodtam korszakos jelentőségű alakításban. Csak arra voltam kíváncsi, hogy meg tudom-e csinálni, hogy lemenjen héttől tízig, és utána taps. És ez sikerült.

 

Rick Zsófi