ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Koszosnak és bugyutának lenni

 Index, 2014. 09. 18.

 

 

„Élvezetes koszosnak és bugyutának lenni” – mondja az Átriumban játszott Vaknyugatról. Tavaly ezért az alakításáért a testvérét játszó Rétfalvi Tamással közösen a Vidor Fesztiválon a legjobb férfialakítás díjat kapták. „A Vaknyugat azért is különleges, mert egy színésznek kevésszer adatik meg, hogy ilyen sokat és ilyen intenzíven foglalkozzon egy színdarabbal. Harmadikos egyetemistaként már megcsináltunk pár jelenetet az előadásból Gothár Péterrel egy vizsgán. Majd negyedikben ez a vizsga repertoárszerűen ment az Ódryn a Kripli című darabból kiválasztott jelenetekkel együtt. Ötödikben a Kultúrbrigád tagjai felkerestek minket, Tomit és engem, hogy szeretnék megcsinálni az egész Vaknyugatot szőröstül-bőröstül. Először nem hittem el, hogy ez létre fog jönni. És mégis. Pályakezdőként jó volt megtapasztalni, hogy egy színésznek hogyan kell beosztania az energiáit, hogy az elejétől a végéig fönt tudja tartani a figyelmet. Ezt az előadást játszani mindig öröm.”

 

DSC 9195

Fotó: Bődey János
 

 

Emellett jelenleg tíz előadásban játszik az Örkény Szinházban, ezek repertoáron maradnak a következő évadban is. Júliusban mutatták be Szentendrén az Übü király, avagy a Lengyelek című előadást, ennek örkényes bemutatója október 16-án lesz. Az előző évad legnagyobb kihívása a színésznek a Stuart Mária Mortimerje volt. „Nem vagyok hozzá szokva a versben íródott szöveghez, nagy feladat, hogy az természetesen szólaljon meg. Fontos és szeretett előadás még a Tóték az Örkény Színházban. Pici megjelenéseim vannak, de színesek. Játszom még az Igenis, miniszterelnök úr című előadásban is, szintén az Átriumban, amiből rengeteget tanulok, hogy egy vígjátéknál milyen fontos a ritmus, a pontos megszólalások, a poentírozás".

 

A Színházak Éjszakáján őt is láthatjuk a Vers csak Neked programban, Kosztolányi- és József Attila-verseket mond majd, később Takács Nóra Diánához hasonlóan ő is felolvas Örkény István írásaiból, utána pedig a nézőkkel együtt megünneplik tizedik születésnapukat.