ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás

Jegypénztárunk és szervezésünk
június 3-tól zárva tart.
Nyitás:

2017. augusztus 21-én.

Ez a Tom Cruise szövege, ez meg az enyém

 

 

szerző Kovács Bálint

Magyar Narancs, 2014. nov. 06.

 

Néhány éve belevetette magát az amerikai filmiparba, aztán sokat játszott Berlinben. Itthon a Stuart Mária főszerepét játssza, és egy nemváltoztató műtéten átesettekről szóló dokumentumdrámát próbál. Saját lemezt adott ki, vett egy kamerát, filmet akar forgatni, argentin nyomornegyedekben ismerkedik az élettel. És nem szeret beszélni róla.

 

magyarnarancs.hu: Amikor legutóbb beszélgettünk, épp indultál Los Angelesbe keresni az utad. Megtaláltad?

Hámori Gabriella: Szerencsés vagyok, hogy a menedzserem, Brent Travers rám talált. Brent alapvetően producer; ő inkább a szuperpodukciók felé löki az embereit. Olyan castingokra vitt be, ahol jól hangzó szerepekre kerestek színészt, de ezek egyáltalán nem fedték a karakteremet: nem igazán színészi kvalitások kellettek hozzájuk, hanem inkább ügyesség, testalkat, vagy olyan dögnek kellett lenni, amilyen jelleget magamra tudnék erőltetni, de alapvetően nem az sugárzik belőlem. Ennek ellenére fantasztikus, hogy ez egy élő kapcsolati szál, amiből mostantól bármikor lehet valami. A független filmes vonalon kevesebbet próbálkoztunk, nagyon nehezen kaptam egyáltalán időpontot. New Yorkban sokat segített egy casting director, akinek az első kérdése az volt, ismerem-e Gothár Pétert. Mondtam, persze, dolgozhattam is vele sokszor. Szeretettel beszélt róla, elmesélte, hogy az első munkája a Tiszta Amerika című film volt, és hogy az alapvető hozzáállását a filmezéshez Gothártól tanulta.

Sokan biztattak, de ahhoz, hogy kint munkád legyen, nem csak magyar munkákkal kéne dicsekedni, hanem európai koprodukciókkal, cannes-i filmekkel is. És mint mindenki, én is a papírok kérdésébe ütköztem: a két művészvízum filmre és színházra is 10-12 ezer dollár, és akkor még nem éltél ott, nem ettél, és nem vettél egy gallon benzint sem. Ehhez elkezdesz munkát keresni máshol, hogy eltartsd magad, de ott meg nem nagyon árulhatod el, hogy színész vagy, mert akkor tudják, hogy le fogsz lépni. Aki meg vízum nélkül él kint, éttermezik, az az esetleges rendőri jelenlétkor rohan, és órákra magára zárja a budiajtót – én nem akartam így élni, és bár nagyon készségesen tudnék csapolni, a szakmámmal akartam foglalkozni. Ez is benne volt, de azért voltak olyan helyzetek is, amikor csak néztem, hogy biztos nem valami tévedésről van-e szó: hogy Danny Boyle elküldte nekem a Transz teljes forgatókönyvét, vagy amikor a Mission: Impossible női főszerepéhez hallgattak meg… Kérdezte is Mácsai Pali, amikor az Örkényben a kezemben volt a könyv, hogy mit tanulok. Mutattam, hogy ez itt a Tom Cruise szövege, ez meg az enyém. Nagyon röhögtünk. De az mindenesetre sokat jelentett, hogy többször jutottam be castingok második körébe, call backre, a Mission: Impossible esetében is. Tulajdonképpen különösebb hátszél nélkül, nagyobb ügynökség hiányában már ez is szuper. Jövő héten Abu Dhabiba utazom egy diplomafilmet forgatni a NY Film Academy hallgatóival. Ezeknek nagyon örülök: hasznos és jó kreditek.

 

magyarnarancs.hu: Amerika után jött Európa, főként Berlin. Mi hiányzik itthonról, amit Berlinben megkapsz?

HG: Márton Dávid rendezőnek köszönhetek egy különleges színházi élményt. Szép előadás és izgalmas munkafolyamat volt tavaly a Macbeth Berlinben, a Volksbühnén, remek zenészekkel. Emlékszem, volt egy nagyon vad jelenete: felszabadító volt nem annak a szelídségnek megfelelni, amit itthon gyakran elvárnak tőlem (az Örkény Színházat leszámítva). Néha zavar, hogy a magyar színház gyakran burkolt: a humor is, a tartalom is. Egyre jobban szeretem, ha valami nem burkolt, hanem nyers, konkrét és találkozik egy előadáson belül más finomabb minőségekkel. Szeretem, ha valami a kontextustól lesz többrétegű, nem attól, hogy folyton van rajta egy fedő.

 

magyarnarancs.hu: Ilyen burkolt a magyar színház?

HG: Azokhoz képest a dokumentumszínházi előadásokhoz képest vagy politikai színházhoz képest, amiket láttam Németországban, igen, gyakran barátságosabb, elnézőbb – a Krétakör, Pintér Béla Társulata kivételek. De nem akarok többet jelzőket használni, inkább az egésznek a rendszerét szeretném megérteni. Most közelebb állok ahhoz, hogy talán megértsem azt is, ami itthon van. Európában kíméletlenül szembe kapom a véleményeket Magyarországról, a legkülönfélébb helyszíneken, közegekben. És ez tavasz óta még sokkal keményebb. Mindig hosszan reagálok erre, párbeszédbe keveredek.

 

magyarnarancs.hu: Ha nem a Mission: Impossible és a dög-szerepek, akkor mi a célod az utazásokkal?

HG: Egészséges dolog megismerni a világot; próbára tenni a tűrőképességet, fejleszteni a helyzetfelismerő készséget. Egészséges lenne mindenkinek belegondolni abba, hogy ami itt van, az csak egy darabja a valóságnak. Argentínában nagyon vonzott a La Boca, aminek az egyik része a stadion, a másik része Buenos Aires legnagyobb nyomornegyede. Ott nagyon sokat sétáltam, és tulajdonképpen csinosan is öltöztem fel, kérdezték is, hogy táncos vagyok-e. Mondtam, hogy igen, mert láttam, hogy a táncosokat nagy becsben tartják, és talán nem esik bántódásuk. Egy napsütötte romos utcán a földúton elém állt hat férfi, és megkérdezték, hogy vagyok, mit csinálok. Éreztem, hogy ha kedvesen elbeszélgetek velük, utána majd lazán elsétálhatok. Beszélgettem öregekkel, fotóztam őket, néztem, ahogyan az anyukák elviszik az iskolából a fészekaljnyi gyereket, és csak a legkisebbet fogják, a többiek egymásra ügyelnek, beszélgettem egy fegyverkereskedő sráccal. Ezek érdekelnek a legjobban az utazásban. Lehet, hogy ezekből egyszer írok majd valamit, vagyis lehet, hogy már írtam is. Nehéz egy színésznek elképzelni, hogy maga rak össze valamit. Nagyon megkedveltem az író Mikó Csabát, az Örkényben a Stuart Mária példányában sok munkája van, őt kértem meg, hogy kezdjünk együtt gondolkodni egy forgatókönyvön, amit szeretnénk teljesen az Örkény színészeire építeni.

 

magyarnarancs.hu: Amikor épp itthon voltál, játszottál a Szputnyik Hajózási Társaságban is. Ennek a történetnek miért lett vége?

HG: A Szputnyik az egyik legjobb hazai független társulat, nagyon sokat nyitott rajtam az a két munka, amit együtt csináltunk. Bodó Viktorra nagyon felnézek, mégsem tudtam abban a pillanatban elköteleződni. Ezek mindig nehéz döntések, megszenvedem őket. De más az utam.

 

magyarnarancs.hu: Mondtad, hogy azért is foglalkoztatott a közös munka a Szputnyikkal, mert érdekelt a független szcéna.

HG: Igen, a függetlenség felé akartam mozdulni. Mácsai Pál tíz éve az igazgatóm, ismer, mint a tenyerét. Most, amikor visszajöttem játszani, és kértem, hogy amennyire lehet, hadd legyek szabad is egyszerre, akkor Mácsai Csákányi Esztert említette, a szabadságvágyát, a kíváncsiságát. Ez megérintett, nekem ő példakép. Hogy mennyi társulattal dolgozott, mennyire odaadó minden munkában. Érdekel a dokumentumszínház, mint amit most Alexis Lathammel és Vajda Milánnal próbálunk a Jurányiban, mert foglalkoztat, hogy milyen más módszerekkel lehet átvinni a gondolatot, hogyan lehet improvizációkból felépíteni egy előadást. És vettem egy elég jó kamerát is; a forgatásokon nagyon kérdezgetem, hogy mit miért csinálnak, miért oda rakják a lámpát, flaget, ahova és az mit ad ki. Egy forgatókönyvet már két éve írok. Két külföldi producer már azt mondta rá – a családom történetének egy szeletéről van szó –, hogy érdekli őket. De még fejleszteni kell. Egyelőre itt tartok.

 

magyarnarancs.hu: Hogy fért bele mindezek mellé, hogy kiadj egy saját lemezt is?

HG: Ez egy poplemez, könnyeden pörgős és mérsékelten melankolikus dalokkal. Nem színészlemez, a zenén van a hangsúly, nem bravúros, másodlagos, hogy hogyan énekelek: van egy kellemes atmoszférája, és ez elég, másra nem is törekedtünk. A Nem örmény népzene olyan, mint egy francia poplemez egy csajjal, akinek tulajdonképpen kellemes a hangszíne, lehet, hogy még nem mindig találja el a hangokat, de abszolút hangulatos. Poniklo Imre, az Amber Smith zeneszerző frontembere írta a dalokat, zseniálisan jó vele dolgozni. Ha nem tudna ennyit a zenei szakmáról, nem jött volna létre az album így, egy év alatt, kiadó nélkül. Van egy dal, amit zeneileg is én írtam, a szövegek közösek, szinte mindig együtt gondolkodtunk. Akkor is, amikor egy Bond-lány gondolatait írtuk meg, és akkor is, amikor egy kisfiúét, akinek éjszakánként hangosan veszekszenek a szülei.

 

magyarnarancs.hu: Nem aprózódsz el, ha ennyi mindent csinálsz?

HG: Ettől nem, de tudod, mitől? Ha beszélni kell róla. Nem szeretek interjúkon stresszelni, amikor lehetne helyette mindenfélét tanulni is.

 

Hámori Gabriella lemezbemutató koncertje november 6-án, csütörtökön lesz az A38-on. A Standing Ovation névre keresztelt „első színházi rockfesztiválon” fellép a HOPPartklub és Péterfy Bori, Színész Bob és még sokan a színház és a popzene világából. A fesztivál bevételeit a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajánlják fel az esemény szervezői.